Ilyenkor karácsony előtt sajnos hozzátartozik az életünkhöz a vásárlás, (vásárlási forgatag) is. A fogyasztói társadalom nevű métely lesilányít mindent, most éppen a legszebb ünnepünket, a szeretet, a család ünnepét az ajándékozás ünnepévé (ne adj´ Isten az ajándékvásárlás ünnepévé). Ennek az igénynek a legutóbbi évtizedben új hajtása nőtt, a Karácsonyi Vásár, amely akár önmagában a nagyobb városaink főterein, vagy Weichnahtsmärkte, vagy Vianočné trhy néven a szomszéd fővárosokban utazási célpont is lett. És akkor felvetődik a kérdés: ez most inkább úticél, vagy vásárlási lehetőség?
Ha elkeveredünk akármelyikre is, gyorsan belátjuk, maximum úti cél lehet mindegyik. Az idén vegyes érzelmekkel próbáltam ki a Vörösmarty téren levő hazai és a bécsi Városháza előtti osztrák változatot. Megkockáztatom, hogy a magyar változat szebb, látványosabb, autentikusabb (már ha egyáltalán lehet ilyet mondani egy páréves múlttal rendelkező dologra), és valami hamis népi nosztalgia illata lengi be. Szalmabábuk kelletik magukat, persze nem ám csutkababa módra, hanem gondosan élethűre dizájnolva, ahogy a kínai gyártású plüssfigura-kultusz diktálja. Bádogbögrék csillognak, persze nem fakón, dísztelenül, hanem vakító simán csillogva, trendi kis ábrákkal, nem is tudom, hogy lehetne-e belőlük teát szürcsölni. Mindenféle gyertya is ágaskodik, némelyik még a kanócán lóg, hogy jól lásd ez bizony „hand made”. Üvegművesek, kovácsok és lacikonyhák, forgatag ez a javából, hömpölygő tömeggel. Nosza vásároljunk. Kolbász 1000-ért, és még a kenyér a mustár is feláras, el is megy az étvágyam. Forraltbor 1000-ért, igaz a bögrét utána megtarthatod emlékbe. Hand made csillagászati pénzért. De ki az ördögnek tudnék örömet okozni a fa alatt ezzel a sok modern-anakronisztikus dísz-giccsel. Jaaa, hogy a küldföldi turisták veszik, mint a cukrot??!! Ja, akkor már értem. Szóval akkor megint másnak szól a hegedűszó, megint nemkívánatos lettem a saját hazámban, megint csak a tömeget növelem, megint csak hangulati elem lettem egy turista attrakcióban… De legalább a lányok jól érezték magukat, mert nekik lételemük a zsibi, a megnézős-megfogdosós-tulajdonké
És a lányok csillogó szeme vett rá arra is, hogy a pesti hányásközeli élményt megismételjem velük Bécsben is. Ez nagyobb rugaszkodás az autópályán és máris előttünk magasodik a Stephansdom, előttünk nyújtózik a Kärtner strasse, meg a Graben. Éhgyomorra (na jó, kis otthoni reggeli után), hamar bekívánkozik egy bratwurst mit(!!!) senf und kaisersemmel – angolosok kedvéért sültkolbász, természetes velejáróként mustárral és császárzsemlével -, 3 ajró. Lehet, hogy nem leszünk megkopasztva? Aztán pár kioszkkal odébb ott gőzölög a pusch oder glühwein. Hát ezért jöttünk. A hidegben megmelegíteni a kezünket egy kis karácsonyi punccsal, vagy jó fűszeres édes forraltborral. Ez nem gasztronómia, ez hangulat. Aztán Hofburg és már látszik a Városháza tornya, alatta a végcéllal, a vásárral. Persze itt is rengeteg a haszontalanság, a giccs és rengeteg a kajálda. Mintha a vásár neve ellenére a zabálásról szólna. Hiába, a Klondike mellett is az éttermesek gazdagodtak meg az aranylázból, nem az aranyásók és persze a sógorok is tudják mi a nagyobb biznisz. Hamar bejárja az ember a vásárt, maradandó élmény nem is marad, legfeljebb a forgatag-forraltbor érzés-illat kompozíció leng az agyamban jövő karácsonyig.
Hát így vált nálam utazási célponttá a vásárlás szentélye, érzésekből gyúrt élménnyé a karácsonyi tülekedés.
Nálatok hogy van ez?
moonwalker
